ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF)

www.stileinterio.hu  hatályos: 2020-12-22-től

A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Stileinterio.hu Kft (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.stileinterio.hu (továbbiakban: Honlap) keresztül nyújtott, 2001. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Elkertv.) 2. § a) pontja szerinti elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél) jogait és kötelezettségeit tartalmazzák.

A Szolgáltató által üzemeltetett Honlap célja, hogy a Honlapon elérhetővé tett termékeket Szolgáltató üzletszerűen értékesítse.

Jelen ÁSZF minden szerződésre és szolgáltatásra vonatkozik, amelyet Szolgáltató és Ügyfél (továbbiakban együtt: Felek) a fent megjelölt Honlapon keresztül kötnek, függetlenül attól, hogy annak teljesítése Magyarországról vagy külföldről, a Szolgáltató vagy közreműködője által történik. Amennyiben Ügyfél az ügyletkötés során jogi személy képviseletében vagy egyéni vállalkozóként jár el, jelen ÁSZF elfogadásával úgy nyilatkozik, hogy a szerződést szakmájával, önálló foglalkozásával, üzleti tevékenységével összefüggő célok érdekében köti, így nem minősül sem a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 8:1. § (1) bekezdés 3. pontja szerint, sem pedig a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.) 2. § a) pontja szerint fogyasztónak. Amennyiben az Ügyfél a Ptk. és az Fgytv. szerint fogyasztónak minősül, úgy az ügyletből eredő fogyasztói jogokra és kötelezettségekre vonatkozó tájékoztatást Szolgáltató a jelen Általános Szerződési Feltételek részét képező Fogyasztóvédelmi tájékoztatás és Elállási nyilatkozatminta útján adja meg.

A Honlap szolgáltatásait a Szolgáltató valamennyi Ügyfele jogosult igénybe venni, amennyiben a Honlapon érvényesen és sikeresen regisztrálja magát, továbbá magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.

1. SZOLGÁLTATÓ ADATAI

Név:                                                           Stileinterio.hu Kft

Székhely:                                                    1131 Budapest, Kámfor utca 21-25.

Cégjegyzékszám:                                        01 09 918800

Adószám:                                                   14765630-2-41

Telefonos elérhetőség:                                 06-1-237-0644

Elektronikus elérhetőség:                             info@stileinterio.hu

Nyilvántartásba vevő hatóság:                     Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Képviselő:                                                  Vigh Zsolt

Nyilvántartási szám:                                    01 09 918800

Bankszámlaszám:                                       11707024-20475936

Adatvédelmi nyilvántartási szám:                 NAIH 93602

Tárhely szolgáltató:                                    W3HOST Bt.

Tárhely szolgáltató székhelye:                   1156 Budapest, Sárfű utca 25

Tárhely szolgáltató e-mail:                        szerviz@silverfrog.hu

2. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

2.1.  A Szolgáltató által nyújtott termékek megvásárlása elektronikus úton leadott ajánlatkéréssel lehetséges, a jelen ÁSZF-ben meghatározott módon.

2.2. Ügyfél az adott termék vásárlására vonatkozó ajánlatát a vonatkozó adatlap valamennyi kötelezően kitöltendő mezőjének kitöltését és a beírt adatok ellenőrzését követően, az „Megrendelés elküldése”  ikonra kattintással küldi meg Szolgáltató részére. A Szolgáltató az Ügyfél ajánlatát egy visszaigazoló e-mail útján fogadja el, amely kifejezetten tartalmazza a Szolgáltató elfogadó nyilatkozatát. A felek között ily módon – magyar nyelven - létrejött szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül. A Szolgáltató a szerződést iktatja a megrendelésekkel együtt, melyek utóbb hozzáférhetők a jogszabályban meghatározott ideig.

3. SZOLGÁLTATÓ KÖTELEZETTSÉGEI

3.1. Szolgáltató kötelezettsége jelen ÁSZF-nek megfelelően, az árut szolgáltatni, az áru tulajdonjogát átruházni és - szükség szerint - az árura vonatkozó minden okmányt átadni. A teljesítés helye – amennyiben jelen ÁSZF eltérően nem rendelkezik vagy a Felek eltérően nem rendelkeznek – a Szolgáltató székhelye.

3.2. A megrendelés során az „Szállítási cím” megadása esetén Szolgáltató köteles az árut az Ügyfélhez továbbítani, illetve annak továbbításáról gondoskodni a megrendelés során az Ügyfél által a „Szállítási mód” alatt megjelölt módon. A fuvarozás – Honlapon feltüntetett díját – Ügyfél viseli. Az áru jelen pontban meghatározott módon történő átvétele esetén Ügyfél a megrendelés során az alábbi fizetési módok közül választhat: banki átutalás, bankkártyás fizetés, PayPal, utánvét.

4. SZÁLLÍTÁSI ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK

4.1. A Honlapon kiválasztott és megrendelt terméket a Szolgáltató az Ügyfélnek e-mailben küldött rendelési visszaigazolásban szereplő időpontig szállítja ki az Ügyfél által a megrendelés során jelzett szállítási címre. A megrendelt termékek átvételére – az Ügyfél által megadott címre való kiszállítás helyett – a fuvarozó, vagy a Szolgáltató által biztosított átvételi pontokon is van lehetőség.

4.2. A megrendelt árut a Szolgáltató a megrendelést 5-7napos szállítási időn belül köteles szolgáltatni, a szállítási idő a vételár teljes kiegyenlítését követő nap kezdődik.  Meghatározott időpontra (órára) történő kiszállítást a Szolgáltatónak nem áll módjában vállalni, kivéve, ha erre vonatkozóan a felek külön írásban megállapodnak. 

4.3. Az Ügyfél köteles a kiszállítás vagy átvétel időpontjában a csomagot tételesen ellenőrizni és hiánytalan teljesítés esetén az átvételi elismervényt aláírni. Amennyiben az Ügyfél bármilyen sérülést, eltérést tapasztalna, a fuvarozó az Ügyfél kérésére köteles tételesen átadni az árut és a helyszínen jegyzőkönyvet felvenni.

4.4. Az Ügyfél köteles rendelésének ellenértékét megfizetni a megrendelés visszaigazolását vagy az ajánlat Ügyfél általi elfogadását követő legkésőbb 8 napon belül. A Szolgáltató a szállítási díj változtatásának jogát fenntartja azzal, hogy a módosítás a Honlapon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja.

4.5. A jelen pontban szereplő valamennyi szállítási feltétel az esetlegesen e-mailen, telefonon és személyesen leadott rendelésekre egyaránt vonatkozik.

 5. ÜGYFÉL KÖTELEZETTSÉGEI

5.1. Ügyfél jelen ÁSZF rendelkezései szerint köteles megfizetni a vételárat és átvenni az árut.

5.2. Vételár megfizetése. Az Ügyfél ezen kötelezettsége magában foglalja mindazon intézkedések megtételét és alakiságok megtartását, amelyek a szerződés vagy bármely jogszabály, különösen a Ptk. és az Elkertv. rendelkezései értelmében a fizetés teljesítésének lehetővé tételéhez szükségesek. Ügyfélnek – ha a Felek máshogy nem állapodnak meg vagy jelen ÁSZF-ből más nem következik – a fizetést azelőtt kell teljesítenie, mielőtt a Szolgáltató jelen ÁSZF-nek megfelelően az Ügyfél rendelkezésére bocsátja az árut. A Szolgáltató a fizetést az áru, illetve az okmányok átadásának feltételévé teheti.

5.3. Az Ügyfél az áruk megvizsgálása hiányában is köteles megfizetni a vételárat. A Szolgáltatóval régebbi üzleti kapcsolatban lévő, rendszeres Ügyfelek esetén – külön megállapodás alapján – lehetőség van a vételár jelen ÁSZF-től eltérő időpontban történő utólagos, vagy határidőre történő megfizetésére is.

6. REGISZTRÁCIÓ

6.1.  A Főoldalon található „Regisztráció” elnevezésű menüpont  alatt, az ott található adatlap kitöltésével kerülhet sor a regisztrációra. Az Ügyfélnek ki kell töltenie a felhasználói adatokat (bővebben lásd: adatkezelési tájékoztató), a számlázási adatokat és a szállítási adatokat (amennyiben eltérnek a szállítási adatoktól). Az Ügyfél a Honlapon történő regisztrációjával kijelenti, hogy jelen (a Honlapon közzétett) ÁSZF, valamint a Honlapon közzétett Adatkezelési tájékoztató valamennyi rendelkezését és feltételeit megismerte és elfogadja.

6.2.  A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető következményekért (hibáért vagy károkért, például szállítási késedelem) felelősség nem terheli. Szolgáltató minden esetben jogosult az adott Ügyfél cégjegyzékben vagy más hivatalos nyilvántartásban megadott e-mail címére küldött üzenet útján, vagy ellenőrző programok (Opten, Bisnode) segítségével meggyőződni többek között arról, hogy a regisztráló személy valóban jogosult az Ügyfél képviseletére. Az ellenőrzés alapján a Szolgáltató jogosult a kiszolgálás feltételeit megváltoztatni, vagy a megrendelés teljesítését megtagadni. A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha az Ügyfél a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely, nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik. A Szolgáltató minden regisztrációt egy önálló Ügyfélként kezel. Szolgáltatót a regisztrált adatok Ügyfél által történő megváltoztatásából eredő kárért, hibáért felelősség nem terheli.

6.3.  Ügyfél jogosult a regisztrációját bármikor, indokolás nélkül törölni a Szolgáltatónak küldött e-mailen keresztül tett jognyilatkozatban. A törlést kérő levél megérkezését követően a Szolgáltató köteles késedelem nélkül, de legkésőbb 72 órán belül gondoskodni a regisztráció törléséről. Szolgáltató – kétség esetén – jogosult az adott Ügyfél cégjegyzékben vagy más hivatalos nyilvántartásban megadott e-mail címére küldött üzenet útján meggyőződni arról, hogy a törlést kérő személy valóban jogosult az Ügyfél képviseletére. Az Ügyfél felhasználói adatai a törlést követően – feltéve, ha korábban nem adott le megrendelést, vagy hajtott végre bármilyen tranzakciót – azonnal eltávolításra kerülnek a rendszerből. Az eltávolítás után a felhasználói adatok visszaállítására többé nincs lehetőség, az adott Ügyfél újból regisztrálhat. Amennyiben az Ügyfél korábban már leadott megrendelést, adatai a rendszerből nem törlődnek, hanem inaktiválódnak. Ebben az esetben a korábban leadott megrendelésekhez kapcsolódó adatokat és dokumentumokat a Szolgáltató megőrzi.

6.4.  A felhasználói hozzáférési adatok (így különösen a jelszó) titokban tartásáért kizárólag az Ügyfél a felelős. Amennyiben Ügyfél tudomást szerez arról, hogy a regisztráció során megadott jelszavához jogosulatlan harmadik személy hozzájuthatott, köteles haladéktalanul megváltoztatni jelszavát és köteles egyidejűleg értesíteni a Szolgáltatót.

7. MEGRENDELÉS

7.1. A Honlapon szereplő áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, használatukra vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról, illetve – ahol szükséges – a termékhez mellékelt használati utasításból lehet részletesen megismerni.

7.2. A Honlapon megjelenített termékek ára az általános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmazó és részletező módon (bruttóban) forintban van feltüntetve. A honlap nyelvének megválasztása (angol, német) esetén az árak továbbra is forintban kerülnek feltüntetésre. A szállítási költséget a termékeke ára nem tartalmazza. A megrendelés során lehetőség van a Szolgáltató által biztosított egyedi kupon beváltására, vagy más kedvezmények felhasználására melyek összege beszámítható a megrendelt termék árába.

7.3.  Az egyes termékek megrendelésének feladására a Honlapon a regisztrációt követő bejelentkezés után van lehetőség. Az Ügyfél a kiválasztott terméket az arra történő kattintást „Kosárba” gomb használatával teheti Kosarába (rendeléseket tartalmazó összesítő lista). A Kosár tartalmát megtekinteni, annak tartalmát (vagy tartalmának egyes elemeit) akár törölheti is az adott termék mellett található törlés ikonra kattintással. Ezt követően Ügyfél megadja a szállítás és a fizetés módját, majd a számlázási és szállítási adatait. Az Ügyfél a megrendelés feladása előtt – egy összegző oldalon – ellenőrizheti rendelése adatait, módosíthatja a számlázási címet, kiválaszthatja a fizetés módját.

7.4.  A megrendelés feladására az „Megrendelés elküldése” feliratra kattintást követően kerül sor. A megrendelés feladása az Ügyfél számára ajánlati kötöttséget, a visszaigazoló e-mail megérkezésével pedig fizetési kötelezettséget keletkeztet a fizetési módoknál meghatározottak szerint. Amennyiben az Ügyfél legalább egy választott termékre egyedi emblémázást kér, úgy az „Megrendelés elküldésével” csak ajánlatkérésé történik, amelyet követően a Szolgáltató ajánlatot küld, amelyet az Ügyfél elfogad (a szerződés az ajánlat elfogadásával jön létre).

7.5. A Honlapról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Honlapon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Honlap felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától.

7.6. A megrendelést a Szolgáltató csak regisztrált Ügyféltől és csak akkor fogadja el, ha az Ügyfél a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól. A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért felelősség nem terheli. Hibás szállítási cím megadása esetén a Szolgáltató a szállítási költséget nem fizeti meg az Ügyfélnek, illetve az ismételt – javított címre történő – kiszállítás díjának megfizetése az Ügyfél kötelezettsége. Ezt az Ügyfél a jelen ÁSZF elfogadásával kifejezetten elfogadja.

7.7. Az Ügyfél a megrendelés feladásával is kijelenti, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételeket elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.

8. ADATBEVITELI HIBÁK JAVÍTÁSA

Az Ügyfélnek a rendelés bármely szakaszában és a megrendelés Szolgáltató részére való elküldéséig a Honlapon bármikor lehetősége bármely adatbeviteli hiba javítására a megrendelési felületen (megelőző oldal tartalma esetén a „vissza” gomb megnyomásával).

9. AJÁNLATI KÖTÖTTSÉG, VISSZAIGAZOLÁS

9.1.  Az Ügyfél által elküldött megrendelés (szerződés megkötésére tett ajánlat) megérkezését a Szolgáltató késedelem nélkül, automatikus visszaigazoló e-mailen keresztül visszaigazolja az Ügyfél részére, mely visszaigazoló e-mail tartalmazza a rendelés lényeges adatait és a rendelési azonosítót. Ez a visszaigazoló e-mail kizárólag tájékoztatja az Ügyfélt arról, hogy a megrendelése a Szolgáltatóhoz megérkezett.

9.2.  Ha az Ügyfél rendelését már elküldte a Szolgáltató részére és hibát vesz észre a visszaigazoló e-mailben szereplő adatok tekintetében, azt 1 naptári napon belül jeleznie kell a Szolgáltató felé. Ebben az esetben a Szolgáltató a megrendelést ennek megfelelően módosítja.

11. FELELŐSSÉG

11.1.  Az Ügyfél Elkertv. 13. §-ban meghatározott jogát sértő információ esetén Szolgáltató az Elkertv. szerinti megkeresés esetén eleget tesz az Elkertv-ben foglalt értesítési és eltávolítási kötelezettségeinek. Szolgáltató úgyszintén törvényes határidőben eleget tesz bármely hatósági vagy bírósági megkeresésnek.

11.2.  Amennyiben az Ügyfél a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, jogosult azt jelezni a Szolgáltatónak. Amennyiben a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

11.3. A Szolgáltatót a termékek hibátlanságáért a fogyasztóvédelmi tájékoztató szerint terheli szavatosság és jótállás. Nem fogyasztói szerződés esetén a Szolgáltatónak a Ptk. 6:163. §-a szerinti elévülési időn belül áll fenn szavatossági kötelezettsége, amely főszabály szerint 1 év.

12. SZELLEMI TULAJDON

12.1. A Honlap és annak képi és szöveges valamint szerkezeti kialakítása egyéni eredeti jelleget hordoz, így szerzői jogi védelem alatt áll. A Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja a Honlapon megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak.

12.2.  A Honlap és a Webáruház tartalmának másolása, egészének vagy részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy nyomtatása kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.

12.3.  A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően a regisztráció, a Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot az Ügyfélnek a Honlap felületén található kereskedelmi nevek vagy védjegyek bármely használatára, hasznosítására.

13. EGYÉB RENDELKEZÉSEK

13.1.  A Szolgáltató bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit a jövőre kiterjedő hatállyal egyoldalúan módosítani. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Honlap felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Honlap használatának feltétele, hogy az Ügyfél a Honlapon keresztül és az ott biztosított módon azokat kifejezetten elfogadja. Újabb szerződéskötés esetén a korábban már szerződést kötő Ügyfél a fenti tájékoztatás esetleges elmaradása esetén sem hivatkozhat a korábban hatályos ÁSZF tartalmára, mint a Felek között kialakult és alkalmazott szerződési gyakorlatra.

13.2.  A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, így különösen a Ptk., az Elkertv. és az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) rendelkezései az irányadók. Fogyasztói szerződés esetén a magyar jog alkalmazása - az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelet alapján - nem vezethet arra, hogy megfosztja a fogyasztót a szokásos tartózkodási helye szerinti ország joga szerint számára biztosított olyan védelemtől, amelytől megállapodás alapján nem lehet eltérni.

Fogyasztóvédelmi tájékoztató a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet alapján

Jelen tájékoztatóban foglalt jogok és kötelezettségek akkor vonatkoznak Önre, ha Ön a jelen tájékoztatóban megjelölt vállalkozással, mint fogyasztó kötött szerződést. Fogyasztónak minősül a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 8:1 § (1) bekezdés 3. pontja szerint a „szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.”

14. Szerződéskötést megelőző általános tájékoztatás

a)     Jelen tájékoztató a Stileinterio.hu Kft.-vel történő távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó lényeges feltételeket és információkat, valamint a szerződéssel kapcsolatos tájékoztatást tartalmazza.

b)     A vásárolt termék lényeges tulajdonságairól való tájékoztatást a www.stileinterio.hu weboldalon az adott termék termékleírásában, valamint a vállalkozás által küldött ajánlatban vagy visszaigazolásban olvashatja.

c)     A vállalkozás nevét és adatait a jelen tájékoztatóval egységes szerkezetben megjelenő Általános szerződési feltételek tartalmazzák.

d)     A szerződés szerinti termékért járó teljes ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről a termékleírásban, a vásárlás folyamán a Kosár tartalmának ellenőrzésekor, valamint a rendelési visszaigazolásban is tájékozódhat.

e)     A szállítási feltételeket és szállítási díjakat a vállalkozás általános szerződési feltételeiben[DMP1]  olvashatja. A vállalkozás a panaszok kezelése során mindenben a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.), valamint a jelen tájékoztatóban meghatározott előírásoknak megfelelően jár el.

f)      A kellékszavatosságra, termékszavatosságra és jótállásra vonatkozó információkat jelen tájékoztató tartalmazza.

g)     A Stileinterio.hu kft-vel szembeni fogyasztóvédelmi igénye esetén békéltető testülethez is fordulhat. A Stileinterio.hu Kft székhelye szerint illetékes békéltető testület a Pest Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. III. emelet 331.; Telefon: 06-1-269-0703; Fax: 06-1-474-7921, E-mai: pmbekelteto@pmkik.hu). Az Fgytv. 20. §-a szerint a békéltető testületi eljárásra a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes. A fogyasztó belföldi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testület illetékességét a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye alapítja meg. Az eljárásra - a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – a fentiek szerint illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.

h) A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő:

Telefon: +36 (1) 237-0644
Internet cím: www.stileinterio.hu
E-mail: info@stileinterio.hu

 15.1. Elállási/Felmondási jogról való tájékoztatás

a)     Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől.

c)     Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.

d)     Ha Ön elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen tájékoztatóban megjelölt címre vagy ebből a célból felhasználhatja a jelen tájékoztató 17. pontjában található elállási nyilatkozat-mintát is.

e)     Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.

f)      A(z) Stileinterio.hu Kft-nél a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex nem áll rendelkezésre.

15.2. Az elállás/felmondás joghatásai

a)     Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozás költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

b)     Ön köteles a(z) Stileinterio.hu Kft számára legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.

c)     A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.

d)     Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

e) elállási határidő a termék átvételekor kezdődik

f) fogyasztó az elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvétele közötti időszakban is gyakorolhatja

g) fogyasztó részéről írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot elküldeni 14 napon belül

h) a fogyasztónak a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül vissza kell juttatnia a vállalkozás részére

i) elállás esetén a szolgáltató legkésőbb 14 napon belül fizeti vissza a fogyasztó által kifizetett teljes összeget,

j) ha a fogyasztó nem a legkevésbé költséges, szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozást választja, elállás esetén az ebből adódó többletköltséget a vállalkozás nem köteles megtéríteni

k) a vállalkozás követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkentés megtérítését

 16. A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató

16.1. Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Ön a(z) Stileinterio.hu Kft hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?

Ön - választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.

Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő az adott termék mellett kerül a honlapon feltüntetésre, de legalább egy év.

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

Ön a vállalkozással (azaz a Stileinterio.hu Kft-vel) szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Stileinterio.hu Kft nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

16.2. Termékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön - választása szerint - a 16.1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

16.3. Jótállás

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Tekintettel az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletre, minden világítástechnikai termékért vagy bármely más, a fent jelölt Korm. rendelet mellékletében megjelölt termékért, az Ön részére történő átadás napjától számítva

 -        10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy évig,

-        100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két évig,

-        250 000 forint eladási ár felett három évig jótállásra a Stileinterio.hu Kft köteles.

Amennyiben az üzembehelyezést a vállalkozásunk vagy annak megbízottja végzi, úgy a határidő az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha Ön a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.

Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?

Önt a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet szerint az alábbi jogosultságok illetik meg.

azonban a fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.

-        A kijavítás iránti igényét választása szerint a vállalkozásunk székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozásunk által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.

-        Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során részünkről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, az Ön eltérő rendelkezése hiányában kötelesek vagyunk a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, köteles vagyunk az Ön által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül az Ön részére visszatéríteni. 

-        Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – az Ön eltérő rendelkezése hiányában -, valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján Ön nem igényli a vételár arányos leszállítását, és nem kívánja a fogyasztási cikket a vállalkozás költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, úgy kötelesek vagyunk a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a kötelesek vagyunk az Ön által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül az Ön részére visszatéríteni.

Ha a fogyasztási cikk kijavítására a kijavítási igény vállalkozásunk részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor, - az Ön eltérő rendelkezése hiányában – kötelesek vagyunk a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, kötelesek vagyunk az Ön által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül az Ön részére visszatéríteni.

Ha a Ön a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, úgy mi nem hivatkozhatunk a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem kötelesek vagyunk a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Vállalkozásunk a fent jelölt Korm. rendelet melléklete szerinti termékek esetén köteles jótállási jegyet átadni, amelynek pontos adattartalmára a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet 3. §-a tartalmaz előírásokat. (A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetők.)  Vállalkozásunk a jótállási jegyet elektronikus úton is átadhatja az Ön részére. Az Ön részére elektronikusan átadott számla jótállási jegyként akkor fogadható el, ha tartalma megfelel a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet jótállási jegyre vonatkozó előírásainak is. A vállalkozásunk a jótállási jegy elektronikus úton való átadására legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon köteles. Ha a vállalkozásunk a jótállási jegyet elektronikus dokumentumként nem közvetlen megküldéssel adja át, hanem letöltést biztosító elérési cím formájában bocsátja az Ön rendelkezésére, akkor az elektronikus jótállási jegy letölthetőségét a jótállási idő végéig nem szüntethetjük meg, a letöltési cím elérhetőségét biztosítanunk kell. A vállalkozásunk a jótállási jegy elektronikus úton történő átadására legkésőbb a termék átadását vagy üzembehelyezését követő napon köteles.

17. Elállási nyilatkozatminta

Elállási nyilatkozatminta a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet alapján

(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett: 

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében: 

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: 

A fogyasztó(k) neve:

A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Előfordulhat, hogy – pl. technikai hiba miatt - hibás ár szerepel a honlapon. Hibás ár esetén a megrendelést (az Ön ajánlatát) a hibás áron nem áll módunkban elfogadni, és nem vagyunk kötelesek a terméket hibás áron értékesíteni. Hibás áron történő ajánlattétel esetén nem jön létre szerződés közöttünk. Amennyiben Ön hibás áron tesz ajánlatot, a rendszer azt automatikusan visszaigazolja, ez azonban nem minősül az ajánlat elfogadásának a részünkről. Hibás áron történő Ön általi ajánlattétel (megrendelés) esetén az Eladó munkatársa felhívja az Ön figyelmét a helyes árra, és felajánlhatja a helyes áron történő szerződéskötést. Ön a hibás ár helyett az Eladó által közölt helyes áron nem köteles ajánlatot tenni, és szerződést kötni. Ez esetben nem jön létre szerződés a felek között.

A bútorokra a megrendelés leadása után tudunk árajánlatot küldeni a pontos cím ismeretében miután bekértük a szállító cégektől az egyéni árajánlatokat, akkor tudunk szállítási árat küldeni. Amennyiben nem tudják elfogadni, abban az esetben szervezhetnek Önök rá fuvart vagy személyesen átvehetik telephelyünkön.

Teljesítési határidő

A megrendelésre vonatkozóan az általános teljesítési határidő a rendelés visszaigazolásától számított legfeljebb 30 nap. Ez a szállítási határidő tájékoztató jellegű, az ettől történő eltérést minden esetben e-mail útján jelezzük. Jelen általános szerződési feltételek elfogadásával Ön tudomásul veszi, hogy a megadott szállítási idő túllépése miatt az Eladó a kártérítési felelősségét kifejezetten kizárja.

Jogfenntartás, tulajdonjogi kikötés

Előfordulhat, hogy a honlapunkon szereplő egyes termékek gyártása megszűnt. Erre tekintettel fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag az Önnel történő egyeztetést követően kerülhet sor. A termék vételárának előre történő kiegyenlítése esetén visszautalásra kerül az összeg az Ön részére 5 munkanapon belül.