15 ajándék tipp anyák napjára

2018. april 29.  |  0

Ajándék

Egy májusi vasárnapon, kitárva az ablakot, kora nyári meleg szellő és virágzó orgona illata csapja meg az orrunk. Az orgonák, májushoz közeledvén virágoznak, mintha pontosan tudnák, mikorra kell kibontani virágukat és ontani édes-mézes illatukat. Ám fontos küldetésük nem csak a parkok, utcák, kertek és sétányok illatosításában merül ki, hanem csokorba szedve, szeretetünk, hálánk kifejezésére is hivatott, azon a bizonyos első májusi vasárnapon.

Idén, május 6-án köszöntjük az édesanyákat. Ezen a napon az anyákra, nagymamákra, keresztanyákra figyelünk, hiszen szeretnénk a lehető legteljesebb módon kifejezni hálánkat irántuk, valamint köszönetet mondani nekik mindazért, amit életük során értünk tesznek - tettek. Gondunkat viselték, óvtak és ápoltak, ha betegek voltunk. Mellettünk voltak a nehezebb időkben, tanácsot adtak, ha szükségünk volt rá. Társaink a játékban, cinkosaink a turpisságban. Jó hallgatóság a szívügyekben, biztonságot adó szeretetük gyógyír az elveszettség érzése ellen. Ők azok, akikhez élethosszig tartó kapcsolat köt bennünket, talán a legfontosabb személyek az életünkben, mégis mindösszesen egyetlen napot kaptak egy évben, aminek 24 órájába korántsem fér bele a létezésükért való hálánk kifejezése.

Na de hogyan is alakult ki ez a nap?

Bár a legrégebbi jegyzés szerint az ókori Görögországban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának, mégis meghatóbb az az 1600-as évek beli angol szokás, ahol a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az “anyák vasárnapján” a családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. Hivatalosan csak 1914-ben vált ünneppé az anyák napja Amerikában, ami sok más országgal együtt nem május első, hanem második vasárnapja - mind a mai napig. Magyarországon, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, és 1928-tól már valamennyi iskola felvette ünnepélyei közé az anyák köszöntését.

A gyakorlatban, ilyenkor sokan egy közeli, pompásan illatozó orgonabokorról csennek néhány ágat, hogy csokorba fogva átadják a család női tagjainak. De vajon illik-e egy útmenti bokorról orgonát szedni? Állítólag, ahogy a legtöbb tavaszi bokrot (aranyeső, rózsa stb.) úgy az orgonát is érdemes visszavágni illetve megritkítani a szebb forma és a dúsabb hajtás érdekében. Egy évben egyszer, május első vasárnapján, négy-öt szálat lecsípni egy virággal teli bokorról, ami épp kinyúlik a kerítésen, és annak adni, akinek az életünk köszönhetjük, sokak szerint szép gesztus.

E jeles nap mellett mi sem tekinthetünk el, ezért összegyűjtöttünk néhány kedvességet arra az esetre, ha apró ajándékokkal is kedveskednél a virág mellé, esetleg egy szép vázával, hogy az orgonát legyen mibe tenni. Az alábbi három montázsban ötletet adunk neked, mivel tudnád meglepni édesanyád, nagymamád, keresztanyukád, az egy hét múlva esedékes, anyán napi megemlékezésen. - Kívánjuk, hogy ezt még nagyon sokáig megtehesd!

Kepernyofoto_2018-04-29_-_10.38.40

Pizzo alátét - Sütőkesztyű - Testápoló szett - Lace képkeret - Párna Tess - Florale bögre

Kepernyofoto_2018-04-29_-_10.42.16

Ékszertartó - Snake Skin asztali óra - Butterfly flitter párna - Elegance váza

Kepernyofoto_2018-04-29_-_10.44.57

Best Mom bögre - Nostalgia kínáló tál - Asztalterítő - Moments fotóalbum - Jázminos aromaterápiás gyertya

Reméljük jó kis ötleteket adtunk. Ha nem, látogass el valamelyik üzletünkbe, ahol rengeteg ajándékötlet vár rád. :) Kellemes vasárnapot kívánunk!

Stile Interio